Rólunk
Irodánk


A Tecnocasa márkanév 1979-ben született, amikor az alapító, Dr. Oreste Pasquali Milánó külvárosában megnyitotta az első irodáját. Az a korábban nem látott ötlet vezérelte, hogy az irodák a földszinten legyenek, nagy utcai kirakattal, hogy láthatóvá és elérhetővé váljanak, és így közvetlen kapcsolat alakulhasson ki az Ügyfelekkel. Ezek hatalmas újítások voltak a szektorban.

Az ennek a módszernek köszönhetően 7 év alatt megnyitott 53 ingatlanközvetítő iroda 1986-ban alakult franchise hálózattá Dott. Pasquali vezetésével. Ez a vállalati forma optimális alapot teremtett a fejlődéshez. Előnyös volt mind a franchise tagok, mind pedig az Ügyfelek számára.

A Dott. Pasquali által létrehozott hálózat, az elmúlt évtizedek során bebizonyította, hogy az alkalmazott üzleti stratégia sikeres és fejlődőképes.

A Tecnocasa a kezdetektől fogva lehetőséget ad a fiataloknak a karrierépítésre. A fejlődés alapvetően belülről ered: a hálózat csak a Tecnocasa keretein belül képzett és nevelkedett szakemberek számára engedélyezi a márkanév használatát és a saját iroda nyitását.

Ennek keretében a Tecnocasa mindenkor törekszik az olyan szakemberek képzésére, akik kitűnnek értékeikkel, módszerességükkel és megfelelő magatartásukkal. A fiatalokat éveken át tapasztalt kollégák és tanácsadók támogatják, olyan átfogó képzéseken keresztül, amelyek a szakma minden aspektusát felölelik. Ezen politika a sikerét és eredményességét mutatja a hálózat folyamatos növekedése.

A hálózat fejlődésében 1994 májusa jelentett mérföldkövet, amikor a Tecnocasa átlépte Olaszország határát és megkezdte működését Spanyolországban, majd ezt követően több európai országban, köztük Magyarországon is. Budapesten az első iroda 1996 decemberében nyílt meg. A kezdeti 53 irodából az elmúlt évek alatt, egy több mint 3899 ingatlanközvetítő irodát számláló nemzetközi hálózat lett, mely 9 országban van jelen. A Tecnocasa által alkalmazott terjeszkedési módszer különböző gazdasági helyzetben levő térségekben, kultúrákban és országokban is folyamatosan bizonyítja életképességét.

 

Munkatársaink

Viktória Tóth-Valent
Asszisztens
Kristóf Bucsok
Képviselő
Gábor Tóth
Irodatulajdonos
Franchisee
Undici Quartiere Kft.
1118 Budapest, Rétköz utca, 16.
Tecnocasa Group Logo

Minden ügynökségnek saját tulajdonosa van és önállóan működik.

árfolyam 03/05/2024
EUR 389.79 HUF

cégünk

Elérhetőségeink

2024 Gruppo T.F.M. Szolgáltató Zrt. - P. IVA 27421275-2-42 - 1068 Budapest, Király utca 102.. Minden ügynökségnek saját tulajdonosa van és önállóan működik.

Adatvédelmi irányelvek | Cookies tájékoztató